Gönc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, a magyar-szlovák határ közelében, a Zemplén-hegység lábánál , a Cserehát és a Zempléni hegység találkozásánál, a Hernád folyó mellett található. Helyzetét sokatmondóan jellemzi, hogy Gönc Miskolctól 70 kilométerre , míg a szomszédos Szlovákiától 10 kilométerre és Kassától 30 kilométerre található.
2010.08.16.
Részletek2010
Részletek
Szia Club GT
Amatőr művészeti csoportunk, mely a SZIA CLUB GT nevet vette fel, 1999. tavaszán alakult meg Göncön 23 lelkes fiatal és 3 felnőtt - közülük kettő pedagógus - kezdeményezésére. Jelenlegi taglétszámunk 38 fő, a vezetőkkel együtt. Tevékenységünket a községi önkormányzat támogatja, terveinkkel, törekvéseinkkel egyetért, de jelenlegi pénzügyi helyzete sajnos nem teszi lehetővé az anyagi hozzájárulást.
Alapító tagjainkat az éneklés, a zene, a versek szeretete hozta össze, és természetesen a közös időtöltés, a közös szórakozás igénye. Egy majdani ifjúsági klub alapjait szeretnénk lerakni, s ezzel közel 10 éves elmaradást pótolni! A rendszerváltás vesztesei községünkben - a javarészt munkanélkülivé vált felnőtt lakosság mellett - a fiatalok lettek. Az égetően sürgős, orvoslásra váró gondok között, a kultúra ügye bizony csak a sokadik helyen szerepelt ez idáig, mint annyi más, szintén hátrányos helyzetbe került településen környékünkön. Kultúrházunk használhatatlan ilyen célra, a mozink megszűnt. A fiataloknak nincs hová menniük esténként, illetve hétvégeken.
A SZIA CLUB GT tagjai jelenleg a helyi önkéntes tűzoltóság egyik termében találkoznak hetente egy-két alkalommal. Zenés, dalos, verses műsorokat készítünk gitár, és szintetizátor kísérettel. Az egyre növekvő létszámú csoport Bródy János, Varga Miklós, Dinnyés József, Tolcsvay László, az Omega, a Republic, és más mai együttes dalait dolgozza fel és énekli igen nagy lelkesedéssel és meglepő tehetséggel!
Három alkalommal léptünk a falu nyilvánossága elé: egy jótékonysági koncerten, majd március 15-én, legutóbb május 1-én a majálison mutattuk be nagy sikerrel műsorunkat. Jelenleg Ifjúsági parkunk avatására készülünk, és hangfelvételt tervezünk. Úgy tapasztaltuk, akárcsak a fiatalok, úgy a falu lakossága is igényli a kulturális rendezvényeket, közös összejöveteleket. Az eddigi fellépéseinkhez a technikai berendezéseket barátok, ismerősök kölcsönözték számunkra. Így akarva-akaratlanul is hozzájuk kellett igazodnunk fellépéseink alkalmával. Csoportunk folyamatos működéséhez feltétlenül szükséges, hogy saját felszerelésünk legyen, melyek bármikor rendelkezésünkre állnak. Pályázati összegekből olyan felszereléseket, eszközöket szeretnénk vásárolni, melyek elengedhetetlenek szépen induló tevékenységünk folytatásához, szakmai továbblépéshez.
Mivel teljesen az alapokról kellett indulnunk, sajnos önrésszel, saját forrással csak idézőjelesen rendelkezünk. Ezek: "lelkesedés, a kultúrált szórakozás igénye, a közös erőfeszítés és a közös sikerek feledhetetlen percei, a minden fiatalban meglévő tehetség, dalok, az irodalom szeretete."
Ezt Alapító Okiratunkban is megfogalmaztuk, és úgy gondolom, esetünkben ez jelenti biztosítékát a további sikeres működésnek.
A SZIA CLUB GT dalait saját zenekara kíséri. A SZIA J. együttes gönci és encsi egyetemista fiatalokból alakult. Saját hangszereikkel, felszerelésükkel adnak hangulatos aláfestést műsorainknak. Közös fellépéseink az újdonság erejével hatnak, és egyre több fiatalt vonzanak csoportunkba.
Alapító Okirat

